Nagyjából arra számítsanak kedves Olvasók (ha lesznek), hogy ebben a blogban olyan mélységben karistolom a dolgok felszínét, mint Csűrös Karola a Szomszédok végefőcímét közvetlenül megelőzően - azaz konyhanyelven szólok majd szerelemről, családról, mindezek árnyoldalairól, főzésről, kultúráról, politikáról, munkáról, sportról, és egyéb jelentős-jelentéktelen kérdésekről. Ugyanúgy megosztom majd az internet úri közönségével az aktuálpolitikai kérdésekről alkotott álláspontomat, mint a játszótéri anyukák és tartozékaik archetípusai körében kialakított elméletemet; elmesélem majd a kortárs képzőművészet kis magyar szemétdombjáról szerzett pletykáimat és a töltött káposzta receptét; értekezem az engem aggasztó szociális kérdésekről és arról, hogy milyen cipőt szeretnék vásárolni.
A bejegyzések hangneme természetesen az adott témához igazodik: lesznek ordenáré bunkó és vattacukorral bélelten édes stílusú irományok.
A kép azt illusztrálja, hogy olyan kemény és technikás leszek, mint Mohamed Ali.
Mivel a munkám során és a magánéletben legtöbbször kedvesnek és udvariasnak kell lennem, ezért úgy határoztam, hogy egyrészről ebben a blogban - amennyiben az indokolt - annyira paraszt leszek, amennyire csak lehet. Jó magyar szokás szerint az anonimitás bársonyos leplébe burkolózva fikázok majd mindent és mindenkit, lubickolok az internet-adta gerinctelenségben, csak annak a puszta örömért. Igyekszem kurva sokat káromkodni, amit a cseperedés folyamatában lévő, szivacsagyú gyerekem miatt lassan élőszóban mellőzni leszek kénytelen; tervezem továbbá, hogy amennyit csak lehet alázom az arra indokot szolgáltató közszereplőket.
Aztán lesznek olyan kérdések, amikben határtalan optimizmusról, és az Együtt 2014 választási győzelmében hívőket meghazudtoló pozitív gondolkodásról teszek tanúbizonyságot - valójában azt szeretném, ha az ilyen bejegyzések lennének többen, de erre a jelenlegi közállapotokat nézve kevés az esély.
Hogy képes leszek-e legalább minimális rendszerességel írni ebbe a netes naplóba, az majd kiderül. Ha igazán őszinte akarok lenni, gyerekkoromban évente próbálkoztam naplóvezetésbe fogni, és mindig szégyenletesen gyorsan feladtam. Most igyekezni fogok, mert betűt fosni szeretek és tudok is, meg ugye gépelve kicsit gyorsabb a dolog, mintha kézírással kanyarítgatnám minél gömbölyűbbre a betűket. Rövidtávon nagyjából ennyi.
Hosszabb távú elképzeléseim pedig - a magyar lakosság zöméhez hasonlóan - nincsenek.
